Kakasból készült ételünk

2010. október 21., csütörtök

A tesom kedden délután két kakassal állított be.Még az volt a szerencse,hogy már konyha készek voltak.Hatalmas nagyok voltak,11 kg volt a kettő,először az jutott eszembe ,hogy szerdán meg főzöm és egy héten keresztül esszük:-) ,de aztán arra jutottam,hogy majd meg álmodom az éjszaka folyamán,úgyis lett.Húslevest és kakas pörköltet készítek majd belőle.Szerda reggel 4óra 50 perckor nyílt ki a szemem és ki is pattantam az ágyból és neki láttam.Alig bírtam ki venni a hűtőből,szét válogattam és fél6-kor már fel is tettem a levest.A paprikásnak való meg nem fért el a legnagyobb edényben sem így bográcsban tettem fel.Így is maradt még két adagra való hús.
Nagyon fincsi lett,galuskával és kovászos uborkával .A húsleves jó féle házi csiga tésztával csúszott befelé a kis családomnak is és persze nekem is.Nagyon szeretem a lábát és a belsőségét a zöldséget is együtt enni,de úgye ez csak így jó:-)

A fiam meg jegyezte 2 óra körül,hogy nincs most egy kis süti,vagy esetleg nem csinálnék valami gyorsat.Én is kívánt egy kis édeset,de nem csokit,persze csak azért,mert az mindig van itthon.Gyorsan kreáltam egy kavartat abból ami itthon volt.,gyorsan el is fogyott,nem is gondoltam volna.Nem lett szép látvány,de az íze jó.

Almás-diós kavart hozzávalói: 1 bögre dió,1 bögre reszelt alma,1 bögre liszt ,1 cs vaníliás pudingpor, 1 bögre darált keksz,2 db tojás,1 bögre tej,1 bögre cukor1,5 dl olaj,1 cs sütőpor. A bögrém 2 dl -is.
A száraz anyagokat  és a folyósakat külön külön össze kavarjuk,majd a folyósat hozzá adjuk a liszteshez ,ki kent tepsibe öntjük,előmelegített sütőbe tesszük
Amikor kész még forrón megszórtam porcukorral.