Csőben sült makaróni

2010. szeptember 28., kedd

Sokszor elkészítem,a gyerekek szeretik.
50 dkg darált hús
1 vörös hagyma
3 dl paradicsomlé
1 csokor bazsalikom
2 darab paradicsom
1 fej fokhagyma
20 dkg trappista sajt
10 dkg füstölt sajt
40 dkg száraz tészta
A vizet feltesszük forrni.A hagymát apróra vágjuk egy kevés olajon meg pároljuk,rá tesszük a húst és együtt pároljuk.Fel öntjük paradicsomlével,kb 2dl-vel.A megmaradt lét bele öntjük egy mérő pohárba,bele tesszük a bazsalikomot a fokhagymát és a paradicsomokat és egy kicsit össze turmixoljuk,nem kell teljesen.Közben a vízbe bele tesszük a tésztát 10 percig főzzük,majd elzárjuk.A jénaiba  öntjük a mártást rá tesszük a tésztát és egy kevés tészta lét,majd a húst és össze keverjük,a sajtokat le reszeljük és jól be fedjük vele a tésztát és elő melegített sütőbe tesszük még meg nem pirul a sajt.


PULYKA MELL CSÍKOK SZÓJASZÓSSZAL
30 dkg pulyka mell
2 ek szójaszósz
2 ek olaj
KÖRET:
házi sajt
paradicsom
lila hagyma
paprika
1 ek olaj
ecet
A húsit csíkokra vágjuk és fel hevített olajban fehéredésig sütjük ,egy kevés vizet öntünk alá,lefedjük és 15 percig pároljuk.Ezután rá öntjük a szója szószt és evvel píritjuk egy kicsit..A salátához valókat még reggel össze állítottam,hogy majd meg eszem vacsira,de a hús mellé kiváló volt és mert nagyon éhes voltam igen jól esett.


Vitamin bomba

2010. szeptember 27., hétfő

PADLIZSÁNKRÉM
A szenya krémeknél található.
Komolyan én minden zöldséget meg eszem,a húst már kevésbé.
Sógoromtól kaptunk rengeteg zöldséget,már egy része a fagyóban van.Hatalmas padlizsán is volt benne,de ő már a sütőben sült.Készül a krém belőle,amit nagyon szeretek.Ma este pedig hamburger lesz a vacsi,ha már ennyi zöldség van.Saját készítésű pogácsával,és zsemlével.




 és a kész hamburger,saját hús pogácsával
Mindenkinek nagyon ízlett.Sok zöldséggel nagyon jó.
A zsemléje megtalálható a kelt tésztáknál a hús pogácsa pedig a sülteknél.Bátran ajánlom,a fiam szerint "király"
















Tarja lecsóval

Nagyon tartalmas kaja.Nem kell egész délelőtt a konyhában lenni,vagy esetleg mást is el lehet készíteni,még a sütő dolgozik helyettük.
1  kg csontos tarja
1 kg paradicsom
fél kg zöld paprika
1 vöröshagyma
1 lila hagyma
2 gerezd fokhagyma
1 tasak gyors rizs
1 nagy tejföl
A húst egy kicsit kiverjük,sózzuk,borsozzuk.Egy jénai alját picit ki olajozzuk rá helyezzük a húsokat.A zöldségeket össze daraboljuk,a hagymát egy kevés olajon meg dinszteljük,rá dobjuk a paprikát a fokhagymát ,majd a paradicsomot.Ezt az egészet fél puhára főzzük. Hozzá adjuk a rizst és 10 percig   még főzzük még együtt,kicsi vizet öntve alá.Utána rá öntjük a húsra,és tejföllel beborítjuk.Alufóliával letakarjuk,majd az utolsó félórában már levesszük.Nálam másfél óra alatt lett kész.

MÉTERES KALÁCS 
26 dkg liszt
1 cs sütőpor
5 db tojás
20 dkg porcukor
1 dl olaj
1 dl meleg víz
A barna tésztához:
2 ek kakaópor
2 ek meleg víz
2 ek olaj
Krém:
2  cs rum puncsos pudingpor
15 dkg margarin
20 dkg porcukor
4 dl tej
1 rum aroma
2 db őz gerinc forma
Csoki máz: 2 tábla ét bevonó,5 dkg margarin,4 ek tej
Az első mozdulatom,hogy ki margarinozom a őzgerinc formákat.
A tojásokat ketté vesszük ,a sárgáját kikavarjuk a cukorral,az 1 dl olajjal, az 1 dl meleg vízzel.A fehérjéből kemény habot készítünk,a lisztet elkeverjük a sütőporral.A lisztet hozzá adjuk a sárgájához és elkavarjuk,majd a fehérjét is.Ebből a masszából tegyünk az egyik formába,úgy hogy 2 centi rész maradjon.A megmaradt masszához adjuk még olajat,vizet és kakaóport,ezt pedig a másik formába öntjük.Előmelegített sütőbe tesszük,kb 25 perc alatt kész.
A krémhez a pudingokat elkészítjük,a még meleg pudinghoz adjuk a rum aromát fél üvegcsével.A margarint habosra keverjük a porcukorral,majd mikor már ki hűlt,a margarinhoz adjuk fokozatosan.A tésztákat ki borítjuk egy tálcára és a csíkoknál fel szeljük.Elkezdjük meg kenni a krémmel.Először a barna szeletet kenjük meg krémmel és mellé helyezzük a sárga tésztát és azt is megkenjük.Ezt így folytatjuk még el nem fogynak a hozzá valók.Úgy kell kinéznie mint a fent lévő képen látható.
A csokimázhoz a tejet fel forraljuk a mikróban és bele törjük a csokit  és a margarint,majd jól kikavarjuk és be vonjuk vele a sütit.









 

Húsgombóc leves

2010. szeptember 25., szombat

Ezt a levest sűrűn elkészítem.Gyorsan elkészül és persze finom.
30 dkg darált hús
1 tojás
3 evk búza dara
só,bors
zöldség
levestészta
A zöldségeket kockára vágjuk és kevés olajon megpároljuk vizzel fel engedjük.Amikor forr bele tesszük a gombócokat. A húst sózzuk,borsozzuk,bele törjük a tojást, hozzá adjuk a búza darát és vágott petrezselyem zöldet.Mikor már meg puhult a gombóc hozzá adjuk a levestésztát még avval is főzzük .

Káposztás tészta

2010. szeptember 22., szerda

Íny-csiklandó oldalán láttam( Briginél) és annyira meg kívántam.A tésztája receptje is onnan van.Úgyan úgy csináltam ahogy oda le van írva.Már sokszor gyúrtam tésztát,a görcs levesemnek,de így sokkal egyszerűbb és jól lehet vele  dolgozni.A káposztát én nem tettem cukorra,mert úgy nem eszem meg,csak sóval és borssal.
Alig vártam,hogy a párom jöjjön ebédelni.mert annyira vártam már,hogy érezzem az ízét.Na persze azért,ne gondolja senki,hogy ki bírtam kóstolás nélkül,azért  rá jártam egy-egy  falatkáért:-)
Köszi Brigi!


LEKVÁROS DERELYE
Ebből a tésztából készítettem a lekváros derelyét is.

Intelligens krémes

2010. szeptember 21., kedd

Egy tartalmas leves után kiváló.Ma eredetileg palacsintát szerettem volna annyi más dolgom volt és ennek meg idő kell 
8 db tojás
9 evk liszt
9 evk cukor
5 cs vaníliás cukor
1l tej
10 dkg olvasztott margarin
A sárgákat a cukrokkal jól kikavarjuk,hozzá öntjük az olvasztott margarint és ezután felváltva adagoljuk a tejet és a lisztet,az összes tejet hozzá öntjük.A fehérjéből kemény habot verünk és össze kavarjuk a kettőt.Ki kent, lisztezett tepsibe öntjük,nem kell meg ijedni,hogy híg folyós.Előmelegített sütőbe tesszük  legalább 40 percig sütjük közepes lángnál.